Egyházkarcsa község történelme
Egyházkarcsa község a Csallóköz szívében, Dunaszerdahelytől délnyugatra terül el. Amadékarcsa, Gönczölkarcsa, Móroczkarcsa, Pinkekarcsa és Siposkarcsa tartozik hozzá.
A csallóközi Karcsa falvaknak van egy ritkaságszámba menő vonása, amelynek gyökerei nagyon mélyre, évszázadokra nyúlnak vissza. Az egyes Karcsák közti határvonalak már rég elmosódtak, hiszen a fejlődés során közülük több egybeépült, mégis a karcsaiak egymás közt mindmáig megkülönböztetik az egyes településeket. Egyházkarcsa ősi településére méltán lehet büszke e táj minden szülöttje.
Immár közel nyolc évszázada annak, hogy 1215-ben II. Endre magyar király egyik oklevelében János esztergomi érsek kérésére a pozsonyi várnépek között Zidat, Algot és ezek vérrokonait Buchát és Pault a várszolgálat alól felmentette és C o r c h a nevű falujukkal együtt az érseki jobbágyok sorába helyezte át őket. Ez a latin nyelvű oklevél az első olyan középkori okirat, melyben a Karcsa helynév először előfordul. A falu neve a későbbiek során egyre gyakrabban feltűnik különféle, elsősorban birtokadományra vonatkozó oklevelekben. Ugyancsak a 13. századból maradt fenn egy oklevél, amely azonban C a r a c h a néven említi a tárgyalt helységet. Az 1240-ben keletkezett okiratban IV. Béla király megerősíti Endre pozsonyi főispánnak a három Oboni és két Caracha faluban lakó várnépnek és több pozsonyi várjobbágynak Carachai Remig ellen hozott ítéletét. Az oklevelek 1289-ig váltakozva Caracha, Karacha (1248), Karcha, Carchan, Korchan alakban, de 1299-től kezdve már állandóan Karchá-nak írják a mai Karcsa helynevet. (A latin szövegben a ch=cs.)
A Karcsa helynév értelmezésére a nyelvtudományi szakirodalom több lehetőséget is felvázol. Pais Dezső szerint a k a r c h a s harmadik fejedelmi és legfőbb bírói méltóság nevéből származtatja a csallóközi Karcsa helyneveket. Vámbéry Ármin tanulmánya szerint a Karcsa szó összefüggésbe hozható a török karaca (fekete víz) vagy a karuca, koruca (azaz kisudvar, kisebb erősség) szavakkal. Kálmán Béla ugyancsak a török eredet mellett foglal állást. Elmélete szerint a honfoglalás előtt a magyarsággal érintkező török nyelvű népek még nem voltak az iszlám hívei, így névadásukban sem találhatók mohamedán nevek. Az iszlám előtti török személynevek egyik fő csoportját alkotják a totem-nevek. Ilyen név volt a karcsa (ölyv) is. Bartal Aurél is osztja a török származást, hozzátéve, hogy törökből magyarosodott tárgynév, mely a későbbi nemesi kúriákhoz hasonló, megerősített kisebb udvart jelent, s ezen udvarhelyek megjelölésére alkalmazva vált a Karcsák vidékén helynévvé.
Amadékarcsa
A mai Amadékarcsa a Karcsaszél legdélibb fekvésű települése. Nevét egykori birtokosa, a Bősi és Várkonyi Amade (Omode) család után kapta a 14. század végén. Előtte ez a mai Amadékarcsától északabbra fekvő település a pozsonyi várbirtok része volt, lakosai a várnépek rendjébe tartoztak.
Valószínű, hogy innen ered a település előző neve, a Népe-karcsa (Várnépek Karcsája). Ezzel a névvel először egy 1326-ból származó oklevélben találkozunk. Népekarcsa első nagybirtokos földesura a Hunt-Pázmán nembeli Szentgyörgyi és Bazini család volt. Az Amadék első adománybirtokukat a Karcsák vidékén azonban már 1274-ben kapják IV. László királytól. Az okirat szerint a ,, csallóközi Fynturkarchája nevű lakatlan földről” van szó, amely a mostani Siposkarcsa határában feküdt. A birtokszerző Lothard utódait a korabeli okiratok többször Népekarcsai (,,de Nepekarcha”) előnévvel említik. A régi Népekarcsa megnevezés a 14. század vége felé megszűnt, a település új neve azóta Omodekarcsa, később Amadékarcsa. Ezekkel a megnevezésekkel először 1396-ban, majd 1408-ban, 1413-ban és 1455-ben találkozunk. Egy 1553. évi összeírás szerint Amadékarcsán Amade Mihálynak négy, Amade Lászlónak hét portája adózik. A 16. század első felében a birtok nagy része a Derghi Somogyi család kezére jutott. Amadékarcsa neve tehát mindmáig őrzi a férfiágon már kihalt Amade család emlékét. Ennek a családnak voltak tagjai báró Amade László (1703-1764) huszártiszt és Amade Tadeus is, aki 1781-ben grófi rangot kapott. A község 1882-ben egyesült Siposkarcsával, mely a Sípos-amadékarcsa nevet kapta. Az első világháború utáni Csehszlovákiában a község nevét először Amadékarča, majd Amadeovské Korčany néven írják hivatalosan. 1948-ban a korábbi hivatalos megnevezést módosítják, így a község neve Amadeovské Kračany lesz, amit 1973-ban szintén módosítanak Amadeho Kračany elnevezésre.
Siposkarcsa
A mai Siposkarcsa nevét Hunyadi János kormányzó birtokadományozó levelében említik először 1447-ben. Az oklevelek tanulsága szerint Siposkarcsa nevű birtok helyén az előző századokban az Igrickarcsa nevű település szerepelt. Nevét lakosainak foglalkozásáról kapta, mert a középkorban Igrickarcsán laktak a pozsonyi vár igricei. 1274-ben kelt okiratban IV. László király Amade Lothárdnak adományozza a Fynturkarchája nevű lakatlan földet, mely feltehetően részét képezte Igrickarcsának.
A névváltozás közvetlen okára nincs okleveles adat, valószínűleg az idők múlásával az eredetileg regélő, mesemondó, tréfacsináló igricek mindinkább zenészekké, síposokká lettek. Az igric elnevezés helyét a sípos megjelölés foglalta el. Siposkarcsa birtokosai a 15. század második felétől a 16. század közepéig gyakran váltakoztak, csupán az Amade családnak sikerült megőrizni és gyarapítani itteni birtokát. Az Amade családba beházosodott Derghi Somogyi György, aki neje, Amade Erzsébet földhozományát katonai érdemeivel szerzett királyi adományokkal gyarapította. Somogyi György Siposkarcsán várkastélyt építtetett 1581-ben, mely a törökellenes védelmi végvárrendszernek a részét alkotta. A várkastélyt 1854-ben bontották le. Az épületből egyetlen emlék maradt fenn, az építtetőt ábrázoló dombormű. A település neve egy ideig Somogyháza, majd Kastélykarcsa éven is szerepel az okiratokban. Siposkarcsa 1882-ben egyesült Amadékarcsával Sípos-amadékarcsa néven. A község birtokosa ekkor elsősorban a Bartal és a Bossányi család. Az első világháború utáni Csehszlovákiában a falu elnevezése Šipošovské Korčany lett, melyet később Šipošovské Kračany alakra változtattak.
Pinkekarcsa
II. Endre király 1215-ben János esztergomi érsek kérésére Zyda, Alus, Bucha és Pál nevű várszolgákat a vár kötelékeiből felmenti és az érsek fennhatósága alá bocsátja őket, s megengedi nekik, hogy Corcha nevű falujukhoz tartozó földjeiket megtarthassák. Az oklevélből kitűnik, hogy az 1215-ben említett Corcha falu a későbbi Pinkekarcsa volt. A falu a nevét az oklevélben említett Alus unokája Pynk és utódai után kapta. Egy 1339. évi határjárási oklevél megemlíti ’’Pynke fiainak határát’’ és a ’’Pynke fiainak házától Ziridahelbe (Szerdahelyre) vezető utat.’’
Még 1215 előtt Vajka községet a király az esztergomi érseknek adományozta, s Vajka mint érseki főszék 1848-ig a vármegyétől független törvényhatóságot képezett, s a csallóközi érseki - prediális - nemesség (a ‘’papnemesek’’) székhelye volt. Birtokai közé tartozott a későbbi Pinkekarcsa és Morocz János-karcsa (a mai Móroczkarcsa) és az ezekkel szomszédos, de a 15. század elején megszűnt Vogya- (Vagya, Watka) karcsa, s az ezekhez tartozó Középtelek. E területek egy részét II. Endre király adományozta a 13. század elején az esztergomi érseknek és csatoltatta át a csallóközi érseki birtokokhoz. Az érseki nemesek csak az érseki szék önkormányzatán belül gyakorolhatták az országos nemesekéhez hasonló jogokat, egyébként nem voltak velük egyenrangúak. Ezt az egyenrangútlanságot 1411-ben Zsigmond király Pozsonyban kiadott kiváltságlevelével szünteti meg. Ekkortól a csallóközi prediális nemesek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint abban az időben a királyi nemesek. Mindezekkel összhangban van az 1355-ben kelt oklevél, melyben Móroczkarcsát és Pinkekarcsát ‘’Karcha Archiepiscopatus’’, azaz ’’Érsekség Karcsája’’ gyűjtőnéven is említik. A mai Pinkekarcsának van egy része, az Egyházkarcsára vezető miseúttól a falu végén balra térő út mentén, melynek neve Mikó. E falurész neve a pinkekarcsai Mikow (Mikó) család emlékét őrzi. Mikow az 1215. évi oklevél szerint Pink fiának, Pálnak volt az unokája. A család tagjai közül kiemelkedett Pinkekarcsai Mikow Pál, akit 1543-ban egy oklevél mint Vajka érseki szék alispánját említi. 1828-ban a falunak 21 háza és 172 lakosa volt. Az első világháború utáni Csehszlovákiában a falu elnevezése Pinkove Korčany lett, melyet később Pinkové Kračany alakra változtattak.
Móroczkarcsa
Móroczkarcsa a 13. század második felében még a pozsonyi vár birtokához tartozott, az oklevelek a lakosait a várnépek között említik. A község lakosai feltételezhetően a 13. század végén kerülnek az esztergomi érsek fennhatósága alá. A település megnevezése egykor ott élő személy nevének emlékét őrzi, mégpedig Moroch (Morocz) Jánosét.
A Mórocz előtaggal először egy 1394-ből származó oklevélben találkozunk a következő formában: ”…. filius Ladislai de Moroz Janos Karcha…” A helynévről a János keresztnevet idővel elhagyták, így az 1309-ből származó oklevélben már csak Moroch-, illetve Moroz- Karchának írják a mai Móroczkarcsát. 1828-ban a községnek 21 háza és 172 lakosa volt. Az első világháború utáni Csehszlovákiában a falu elnevezése Moravské Korčany lett, melyet később Moravské Kračany alakra változtattak.
Gönczölkarcsa
A Karcsaszél egyik legkisebb települése Gönczölkarcsa, mely a honfoglalás utáni időkben a pozsonyi várbirtokhoz tartozó három Karcsa (azaz Népekarcsa, Igriczkarcsa és Kenczelkarcsa) egyike. A település a századok során nem változtatta helyét, ugyanott fekszik, ahol a 13. században is elterült.
A település a nevét Bartal Aurel szerint egy 1253-ban lezajlott bajvívásról szóló levélben említett Kencz nevű várjobbágytól nyerte, akinek a Gércs vize közelében udvarbirtoka, háza (,,domus Kenczir‘‘) - vagyis karcsája volt. A település nevét a 14. század második felében Cunchul-, Kunchul-, Kunczel- és Kentelkarchának, a 15. és a 16. században Kunczen-, Kunczel-, Könczöl- és Kenczelkarcsának írták. Jakubich Emil nyelvtörténész szerint a Kencz, a Kenczel személynév a német Konrád név becéző alakjával, a Kuncillal azonos, ebből alakult át a magyar nyelvben később Göncöllé. A 14. és 15. századbeli különféle birtokmegosztási s birtokperekre vonatkozó oklevelekben találkozunk a szereplők lakhelyére utaló Kenczelkarcsai névvel (‘’de Kenczelkarcha’’). Például 1431-ben: Márton fia Könczölkarcsai András, 1461-ben: Könczölkarcsai János fia Kálmán, 1578-ban: Kenchelkarcsai Zavor Farkas, királyi ember. 1828-ban a falunak 10 háza és 76 lakosa volt. Az első világháború utáni Csehszlovákiában a falu elnevezése Kyncelove Korčany lett, melyet később Kynceľové Kračany alakra változtattak.
Egyházkarcsa
A mai Egyházkarcsa helyén a középkorban több, elsősorban templomára, illetve védőszentjére, Szent Bertalan apostol nevére utaló település volt, amelyek keletkezése a 11. századra, Szent István uralkodásának korára tehető.
Egyházkarcsa helyén vagy közvetlen szomszédságában több településről tesznek említést az oklevelek. A települések neve a legrégibb oklevelekben Egyházaskarcha (1351), Remegkarcha (1355), Diákkarcha (1357), Barthalkarcha (1377), Lászlókarcha (1377), Lucakarcha (1467). A templom létére utal egy 1262. évi oklevél, amelyben Remigius, a királyi család ispánja, testvére, Bott fiainak 41 hold szántóföldet, kúriát, halastavat, valamint rétet enged át. E javak, az oklevél szerint, a Karcsának nevezett falu Szent Bertalan temploma mellett vannak. A falunak 1828-ban 9 háza és 65 lakosa volt. Az első világháború utáni Csehszlovákiában a falu elnevezése Kostolne Korčany lett, melyet később Kostolné Kračany alakra változtattak.
Minden karcsai számára felbecsülhetetlen hely- és művelődéstörténeti okirat 1308-ban keletkezett, mely arról szól, hogy több karcsai, illetve csallóközi nemes, akik várkonyi egyház (templom) körzetéhez tartoznak, megjelentek Tamás esztergomi érsek előtt, s kérték, hogy Szent Miklós tiszteletére- közelebbről meg nem jelölt Karcsán - kápolnát építtethessenek. Kérésüket azzal indokolták, hogy a várkonyi Szent Jakab templom tőlük igen messze esik, s az áradások az utat megrongáló tócsák miatt nehezen közelíthető meg. Az érsek a kápolna építését engedélyezte. Annak viszont semmilyen írásos nyoma nincs, hogy a kápolnát felépítették volna. Viszont ami bizonyos, hogy akkoriban már régóta fennállott az egyházkarcsai templom. Ez a templom az idők folyamán bizonyára többször elpusztult, s többször újra is épült, hiszen a falusi templomok a 15. században is nagyobbrészt fából készültek, ami nem tehette őket időtállóakká, még kevésbé tűzbiztossá, a kőépület ritkaságszámba ment. Kétségtelenül lehettek időszakok, mikor a templom valami okból rövidebb-hosszabb időre használhatatlanná vált. Ilyen eset adódhatott 1308. év körül is, ami szintén indokolhatta a kápolna építésére vonatkozó szándékot. Egy 14. századi okiratból arra következtethetünk, hogy az 1248-ban először említett egyházat Karcsai Remigius ispán elődjei emeltették, mert a levél szerint a kegyúri jog Remigius egyenes utódait illette meg. A 16-17. század fordulóján a Somogyi család, mint Egyházkarcsa birtokosa a templom mellett családi sírboltot építettek. A 18. század elején a templomépület már nagyon rossz állapotban van. 1738-ban a Somogyiak kijavíttatják és kibővíttetik. Mai formáját a templom 1819-ban kapta, amikor a szinte romba dőlt előbbi helyére Bartal György klasszicista stílusban egy teljesen új, barokk elemeket is tartalmazó templomot építtetett. A Szent Bertalan templom azóta is Egyházkarcsa ékköve, a falu hitéletének központja.
