Get Adobe Flash player

Created jtemplate joomla templates

Počasie Kostolné Kračany - Svieti.com

Nyugdíjasok

Egyházkarcsai Nyugdíjas Szervezet

Az Egyházkarcsai Nyugdíjas Szervezetet 1983-ban alapította Zsemlye Mária. Az elnöki teendőket 2002 óta Domonkos Mária látja el. A szervezet taglétszáma évről évre folyamatosan bővül, 1983-ban 30, 2000-ben 62 tagja volt. 2012-ben a tagok létszáma elérte a 105-öt, mellyel Egyházkarcsa legtöbb tagot számláló tömegszervezetévé vált.

A szervezet azért alakult meg 29 évvel ezelőtt, mert községünkben a nyugdíjas korú emberek közül többen is úgy érezték, hogy tevékenységükkel színesíthetik településük életét, és egymásért is sokat tehetnek. Ahogy korábban, napjainkban is a szervezet egyik fő célja, hogy olyan foglalkozásokat szervezzen a nyugdíjasoknak, mely szellemi és testi fejlődésüket is szolgálja, lelküket építi.

Az Egyházkarcsai Nyugdíjas Szervezet aktív közösségi tevékenységet folytat. Szinte minden rendezvényen részt vesznek, igyekeznek bekapcsolódni a község életébe. Jelen vannak falunk kulturális eseményein, részt vesznek például a március 15-i rendezvényeken, a hősi emlékmű megkoszorúzásánál és a falunapokon is. Ritter Éva énekével és szavalataival igyekszik ilyenkor szebbé tenni az ünnepléseket.

Az Egyházkarcsai Nyugdíjas Szervezet programtervében mindig szerepelnek színház-, és múzeumlátogatások, tartalmas előadások szervezése és meghallgatása. Rendszeresen szerveznek kirándulásokat, melyek keretében felkeresik Szlovákia vagy Magyarország szépséges helyeit. Évente 10-15 tagjuk a Magas-Tátrában egyhetes üdülésen vesz részt.

Minden év októberében kerül sor a nyugdíjasok találkozójára a faluházban, decemberben pedig hagyományos karácsonyi ünnepi rendezvényüket tartják. Havonta egyszer, vasárnap klubdélutánt is tartanak. Visszatérő és bensőséges esemény a nyugdíjas nap, melyen falunk nyugdíjasainak rendszerint tartalmas kulturális élményben van részük.

Domonkos Mária, a szervezet elnöke minden nap találkozik azokkal a tagokkal, akik ebédelni jönnek a szervezet székhelyére, mely a faluházban működik. Ebéd után megbeszélik, hogy mi történt a faluban, megosztják egymással élményeiket.

Gódány László polgármester úr szívén viseli a nyugdíjasok sorsát, aki az önkormányzattal karöltve minden támogatást megad Egyházkarcsa szeniorjainak.

A nyugdíjasokat a faluban megbecsülik, a velük való törődés bizonyítéka annak, hogy a felgyorsult élet rohanásában a karcsaiakban erős a családi összetartozás érzése.

Természetesen a nyugdíjasok is szeretik Egyházkarcsát, a falut, ahol születtek, felnőttek és dolgoztak, most pedig megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik.